Azaz simán győzött Torinóban az Internazionale. A tálalás gyenge, a körítés nagyszerű volt: vékonyka, rossz papírlapokból álló újság vezette fel a rangadót, néhány statisztika, cikk a két edzőről "special two" címmel, pár rossz minőségű fénykép és egy-két nyilatkozat. Gazzettát vagy Tuttosportot nem vettünk aznap, de a városban sem tűnt úgy, hogy bárkit is érdekelne az egész.
Pedig valóban rangadónak számított a csata, 3. helyen állt a Toro és ők játszottak otthon ugyebár, az Inter pedig Inter, pláne Mourinhóval.
A stadion
Mikor pár éve Torinóban jártam, az egész város leglehangolóbb része volt az Olimpico és környéke. Féltem is a viszontlátástól, de a 2006-os téli olimpiára nem csak magát a létesítményt, hanem az egész környéket is újjávarázsolták. Hatalmas, gondozott park képezi most a stadionnal szembeni teret, a 25 442 nézőt befogadni képes aréna pedig tiszta, kényelmes és teljesen fedett. A stadionban, ahol a Juventus az Újpest 6-2-es legyőzésével debütált még 1933-ban, külön kis placcot alakítottak ki tolószékesek számára, ők se maradtak ki semmiből, bár volt köztük olyan hálátlan, aki Inter-mezben szurkolta végig a csatát. És a személyzetről se feledkezzünk meg, klasszikus olasz menetrend szerint zajlik a társalgás, azaz 1. megkérdezel valakit, hogy hol lehet jegyet kapni, 2. azt mondja pillanat, hoz valakit, aki tud angolul, ne mozdulj!, 3. jön az angolul tudó és segít, 4. mindenki boldogan integet. (Az angolul tudót többnyire Mariónak hívják, Baritól Torinóig mindenhol, ezért talán eleve érdemes őt keresni.)
A bikákBár a felvezetés nem volt valami nagy szám, azért csak megtelt az aréna. Közismert, Torinóban a Juve hontalannak számít, a Fiat-gyári munkások és a város egyszerű népe a Torónak drukkol, méghozzá igen nagy elánnal. Identitásukat jelentős részben a Juventusszal való szembenállás határozza meg, nagyjából fele-fele arányban biztatják a Bikákat és gyalázzák a Zebrákat. "Juve vaffanculo"-sál és "Grazie con Dio, sono non juventino"-póló is van bőven,
csapatuk önbizalmaviszont sajnos sokkal alacsonyabb szinten áll. Ez látszik a meccs kulcsának, az Inter játékosai óriási önbizalommal teszik dolgukat, egy ideig tartja magát a Toro a brutálisan masszív Maicon, Viera, Cambiasso középpályával szemben, de aztán huss, egy perc alatt két gólt vágnak a specialisták és onnantól kezdve a Bikák hitetlenül mennek előre, valódi esély nélkül. Mancini szerencsés gólt szerez, beadása egy védőről pattan kapuba, egy percre rá Maicon lő bombagólt, M, egy város keres egy totógyilkost, ámde a hazaiak közül senki nem nő fel az ellenfélhez, az előzetesen reflektorfénybe állított Rosinát egy idő után le is kell cserélni.
Az első félidő 23. percében lett 0-2, ugyane percben a második félidőben már ollézott az Inter-tábor, közben Ibra profin pöccintett a hosszúba egy kontra végén. A hajrában elkapja a hazaiakat a Bikabecsület, próbálkoznak rendületlenül, Materazzi egymaga hatástalanítja a Toro összes támadását, de Elvis előtt ő is fejet hajt, Elvis Abbruscato éppen elér egy beadást, szépít, így az utolsó negyedóra kifejezetten hangulatos lesz. Hajt a Toro, az újabb gól sincs messze, de marad az 1-3, a nagy hajrá miatt ugyanakkor a szurkolók szemében jónak tűnik az összkép, a kívülállónak viszont nagyon szembeöltő, mennyire más lett volna az egész, ha a gránátmezesek hite nem csak a gól után támad fel.
Tapsvihar, békesség, a Toro-tábor peremén Inter-mezben feszítő szemtelenekkel se törődik senki, inkább mindenki az újabb ütközetre vár. Azóta a Torino egy döntetlen mellett két meccset bukott, s már csak 15. a tabellán, az egykori harmadik helyükön keletkezett vákuumot pedig éppen az Internazionale tölti ki.
