tizenkét dühös ember
művészet és élet megint szépen rímelt egymásra. április huszonötödikén, szerdán láttuk a nemzetiben reginald rose klasszikusát; az előadás elején az esküdteknek csak nyűg az egész hercehurca: gyors, egyhangú szavazást akarnak szinte mindannyian, nem kis részben azért, hogy időben odaérhessenek az esti meccsre. itt jön a rím, este nálunk is meccs, chelsea-liverpool, a nemzeti eddigi produkcióinak ismeretében minket is kísért, ami az esküdteket.
és akkor szép lassan azon szerencsés esték közé sorolódik a szerdai, mikor is a művészet győz, ha lehetek egyszerű. az előadás magával ragadja az embert, percről percre mélyebben merülünk el világába.
ártatlan vagy bűnös az apagyilkossággal vádolt 16 éves fiú? az eset egyértelműnek látszik, csak egyetlen esküdtnek vannak kétségei, ki is buknak rá többen, mit akadékoskodik itt holmi részletekkel! kulka jános alakítja remekül azt az egyet, az esküdt ellensége pedig sinkó lászló, aki - mint szép lassan kiderül - saját fia kudarcba fulladt neveléséért töltené ki most dühét. hiába. minden tanúvallomás sántít kicsit, némelyik szó szerint, más esküdtekben is kétségek merülnek fel, közben, amerikai módra, elcsattan egy-egy poén, ám a testület mind több tagjában tudatosul: emberélet felett döntenek, legalább annyit megérdemel, hogy szánjanak rá néhány percet.
a szünetben olyasmi történik, ami bizony még jobb színházakban is ritkán, bármerre járkálunk mindenütt a lehetőségeket latolgatják az emberek, kis csoportokban állva értekeznek, hogy valóban elveszthette-e a fiú a kését, hogy mennyire egyértelmű a többi vallomás, hogy számít-e a vallomások mennyisége, megtörtént esetről van-e szó.
a folytatásban pedig az a szép, ahogy az esküdtek átállnak: nem mindegyikükre az észérvek hatnak vagy a humanista attitűd. a hetedik esküdt, aki legjobban siet a meccsre mind közül és akinek nyegle, nagyképű, nemtörődöm alakját gyanús természetességgel formálja meg stohl andrás, egyszerűen átáll az ártatlanságra szavazók közé, mikor már azok vannak többségben. mások önmagukban bizonytalanok, van, aki saját életét érzi veszélyben, ezért gondolkodás nélkül végezne a külvárosi söpredékkel, egy esküdt a saját múltját felidézve a vádlott szerepébe helyezkedik, mondja is a többieknek: "nálunk a rugósbicska benne van a kerület címerében!" kulka közben bizonyítékokat rendel be, melyek egyre kevésbé látszanak meggyőzőnek.
talán ennek a fokozatosságnak tudható be a darab egyetlen apróbb hibája: elmarad a katarzis. bár a fiú sorsa kérdéses, azt jóideje tudjuk, semmiképp nem ítélhetik azonnal halálra, annyi marad tehát nyitva, hogy végleg felmentik-e és ha igen, miként ismeri el sinkó a vádlott ártatlanságát. az aggódó humanisták kedvéért nem árulom el a végkifejletet, ami után a két nézőtér közé ékelt színpadon meghajló színészek vastapsot kapnak - alighanem pár napra a nézők agyába fészkelte magát ez az előadás.
(a második félidőre érünk haza, mint később kiderül, ekkorra kialakult a végeredmény, 1-0 a chelsea-nek, edzőjük, josé mourinho a meccs után egy meg nem adott büntetőért nyavalyog, 12 dühös ember londonban is, bár a tét összehasonlíthatatlanul kisebb.)
és akkor szép lassan azon szerencsés esték közé sorolódik a szerdai, mikor is a művészet győz, ha lehetek egyszerű. az előadás magával ragadja az embert, percről percre mélyebben merülünk el világába.
ártatlan vagy bűnös az apagyilkossággal vádolt 16 éves fiú? az eset egyértelműnek látszik, csak egyetlen esküdtnek vannak kétségei, ki is buknak rá többen, mit akadékoskodik itt holmi részletekkel! kulka jános alakítja remekül azt az egyet, az esküdt ellensége pedig sinkó lászló, aki - mint szép lassan kiderül - saját fia kudarcba fulladt neveléséért töltené ki most dühét. hiába. minden tanúvallomás sántít kicsit, némelyik szó szerint, más esküdtekben is kétségek merülnek fel, közben, amerikai módra, elcsattan egy-egy poén, ám a testület mind több tagjában tudatosul: emberélet felett döntenek, legalább annyit megérdemel, hogy szánjanak rá néhány percet.
a szünetben olyasmi történik, ami bizony még jobb színházakban is ritkán, bármerre járkálunk mindenütt a lehetőségeket latolgatják az emberek, kis csoportokban állva értekeznek, hogy valóban elveszthette-e a fiú a kését, hogy mennyire egyértelmű a többi vallomás, hogy számít-e a vallomások mennyisége, megtörtént esetről van-e szó.
a folytatásban pedig az a szép, ahogy az esküdtek átállnak: nem mindegyikükre az észérvek hatnak vagy a humanista attitűd. a hetedik esküdt, aki legjobban siet a meccsre mind közül és akinek nyegle, nagyképű, nemtörődöm alakját gyanús természetességgel formálja meg stohl andrás, egyszerűen átáll az ártatlanságra szavazók közé, mikor már azok vannak többségben. mások önmagukban bizonytalanok, van, aki saját életét érzi veszélyben, ezért gondolkodás nélkül végezne a külvárosi söpredékkel, egy esküdt a saját múltját felidézve a vádlott szerepébe helyezkedik, mondja is a többieknek: "nálunk a rugósbicska benne van a kerület címerében!" kulka közben bizonyítékokat rendel be, melyek egyre kevésbé látszanak meggyőzőnek.
talán ennek a fokozatosságnak tudható be a darab egyetlen apróbb hibája: elmarad a katarzis. bár a fiú sorsa kérdéses, azt jóideje tudjuk, semmiképp nem ítélhetik azonnal halálra, annyi marad tehát nyitva, hogy végleg felmentik-e és ha igen, miként ismeri el sinkó a vádlott ártatlanságát. az aggódó humanisták kedvéért nem árulom el a végkifejletet, ami után a két nézőtér közé ékelt színpadon meghajló színészek vastapsot kapnak - alighanem pár napra a nézők agyába fészkelte magát ez az előadás.
(a második félidőre érünk haza, mint később kiderül, ekkorra kialakult a végeredmény, 1-0 a chelsea-nek, edzőjük, josé mourinho a meccs után egy meg nem adott büntetőért nyavalyog, 12 dühös ember londonban is, bár a tét összehasonlíthatatlanul kisebb.)
posted by velabianco at 1:18 AM
0 comments
